Amikor először érkeztem Olaszországba, a Rimini sétány egyik otthonos kávézójában ültem, és nem tudtam, hogyan kell egy csésze kávét kérni. A karcsú barna pincérnő hosszú ideig áttört rám nézett, elmosolyodott, aztán feljött és megkérdezte "caffè"?
Igen, nagyon szeretem a kávét! Égő, illatos, kissé keserű és kellemes utóízű. Nagyszerű lenne, ha félreteszi az olasz menüt, mosolyog rá, és azt mondja: "Si! Vorrei ordinare una tazza di caffè!" vagy csak "Cappuccino, favore!" Ehelyett ki kellett mutatnom a menüben kínált italok és desszertek sorát, és énekelnem magamnak egy gyermekkorból ismert dalt.
Csak néhány hónappal később, hazaértek egy hazafelé egy moszkvai kávézóból a heves őszi esőben, elkaptam, hogy azt gondoltam, hogy már régóta ismerek néhány olasz szót. És ez a kellemetlen helyzet, amely az olasz nyelv ismeretének hiánya miatt nekem viccré válhat, dalt adhat nekem a pincérnőnek. Biztosan megértett volna engem.
Hogy őszinte legyek, mindannyian kicsit olaszul beszélünk, és gyermekkortól kezdve. Ellenőrizze csak egy mondatot? És akkor ne mondja, hogy soha nem olvasta ezt a lefekvéskor történetet!
"Cipollino korszak figurája a Cipollone-ban és a legfrissebb hírekben: Cipolletto, Cipollotto, Cipolluccio és kozmetikai keverékek, minden szükséges adat az egységes családhoz"
"Vidám Cipollino vagyok, Olaszországban nőttem fel. Ahol narancs, citrom és olajbogyó érlelődik ..." Emlékszel?
Az olasz lehetetlen a történelem nélkül! Mindenhol megtalálható: a római szökőkutakban és a velencei gondolákban, a Júlia Verona udvarában és a milánói La Scala látszólag egyszerű megjelenésű épületében. Örményország kisvárosának saját története van. Itt, Észak-Olaszországban, egy kis d'Orta-tó partján, több mint 90 évvel ezelőtt született Gianni fiú, a hagymafiú és barátai, a gyümölcsök és zöldségek meséjének szerzője. Mellesleg, a nevek gyakorlásának nagyszerű módja.
Gyakorolni? Hagyma - cipolla, citrom - limone, paradicsom - pomodoro, erdei szamóca - fragoletta, burgonya - patata, sárgarépa - carota, bors - peperone, mandarin - mandarino, banán - banán.
Az olasz nyelv jó és érthető számunkra az a tény, hogy sok szót az olvasás közben olvasnak. Hangsúlyozzuk az utolsó előtagot és elkezdjük olaszul beszélni.
Cipollino után emlékeztetünk egy másik olasz karakterre. Nem, nem Pinocchio, hanem a Pinocchio fiú. A szerző, Carlo Lorenzini (olaszul: Carlo Lorenzini), Firenzében született 1826-ban. 30 év után az író egy valódi nevét Collodi (itl. Collodi) álnévre változtatta annak az egy kis faluban, amelyben anyja született. A fából készült fiú meséjét "Le avventure di Pinocchio. Storia d'un burattino" -nak hívták. Az olasz "Pinocchio" fordítása "baba".
Mind Cipollino, mind Pinocchio sorsa hasonló: mindkettő nagy családokban nőtt fel, akik nem akarták maguknak elnevezni a nevüket. A famegmunkáló barátja, aki látta a Pinocchio-t, a következő történetet meséli: „Egyszer ismertem az egész Pinocca-családot: apám neve Pinocchio volt, anyám Pinocchia, a gyerekek Pinocchio, és mindenki jól érezte magát.”
Amint az a mese orosz változatából is ismert, Pinocchio nagyon kíváncsi volt, és egyszer hosszú orrával áttörte a vászonra festett üstöt. Nagyon enni akartam.
Mellesleg, másnap, miután a kávé megrendelése nem volt olyan sikeres, reggel mentem a tengerpartra. Csak azon a kávézónál. A létesítmény tulajdonosa futott velem találkozni. Az arcán széles mosoly ragyogott. Megérintette a vállam ujjainak hegyét, a szemébe nézett, és halkan megszólalt: - Ciao! Az asztalon, főleg nekem, már volt egy forró csésze kávé.
- Ciao! - üdvözlik az olaszok. - Ciao! - mondják, búcsút mondva a következő hamarosan megbeszélésig. És ebben, számomra úgy tűnik, van egy különleges varázsa.
