Számos bangladesi bennszülött, akik a Nápoly melletti Sant'Antimo textilgyáraiban dolgoznak, megkövetelik rabszolgálati státusuk megszerzését, hisznek abban, hogy csak így képesek elhagyni a munkáltatót. Szerintük a gyárak tulajdonosai szinte egész nap arra kényszerítik alárendeltjeiket, hogy dolgozzanak, havonta legfeljebb 250 eurót fizetnek nekik.
A bevándorlók, akik közül sokan illegálisan tartózkodnak Olaszországban, azt állítják, hogy a munkáltatók tőle vették át útlevélüket, ezáltal kényszerítve őket napi 12 órás munkára, heti hét napon. A bangladesi lakosok már segítségért fordultak a február 3-i szövetséghez, amely az olaszországi bevándorlók jogait védi. A szervezet képviselői azt mondták az újságíróknak, hogy már benyújtottak egy petíciót a Sant'Antimo gyári munkások rabszolgává történő elismerésére.
A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) a rabszolgaságot úgy definiálja, mint "bármilyen munkát vagy szolgáltatást, amelynek teljesítését fenyegetések vagy büntetések útján a munkavállalók akarata ellen irányulják."
Az ILO korábban kijelentette, hogy ez a meghatározás alá tartozik több mint 20 millió alkalmazott különböző tevékenységi és szolgáltatási területek.
A Corriere della Sera kiadvány szerint 2013 októberében a Munkaügyi és Szociálpolitikai Minisztérium körlevele rámutatott, hogy a közeljövőben nem várható új kvóták kiosztása a külföldi munkaerő számára a munkaerőpiacon. Az elmúlt öt évben, amely alatt Olaszország gazdasági válságba zuhant, a munkanélküli bevándorlók száma az országban 220 ezerrel növekedett, 383 ezer külföldön állt, ami a teljes munkanélküliek 14% -ának felel meg.
Az olaszországi bizonytalan helyzet ellenére a rendes szerződések alapján foglalkoztatott külföldi alkalmazottak száma 2,3 millióra nőtt (2008-ban 1,75 millió alkalmazott volt).
Ami az EU általános mutatóit illeti, a munkanélküliségi ráta a bevándorlók körében tavaly meghaladta a 17 százalékot (meghaladta ugyanezt a mutatót az olaszok körében). Miután az ország elakad a válságban, nem minden külföldi vesztette el munkáját. A háztartási szolgáltatási szektorban dolgozóknak volt a legnagyobb szerencséjük, míg az ipari szektor korábbi alkalmazottai állandó jövedelemforrás nélkül maradtak.
Manapság az olasz magánvállalkozások több mint 9 százaléka nem uniós országokból származik. Annak ellenére, hogy az ilyen vállalatok száma növekszik, többségük továbbra is bizonyos tevékenységi területeken koncentrálódik, és ez különösen a külföldiekre vonatkozik. A Corriere della Sera szerint 2012-ben a külföldi munkavállalók közel fele olyan feladatokat végzett, amelyek nem feleltek meg magas szintű képesítésüknek.
Az olaszországi más országokból származó bevándorlók átlagos fizetése 330 euróval kevesebb volt, mint az olaszok fizetése (968 euró, szemben az 1304 euróval), annak ellenére, hogy a válság előtt ez a különbség csak 226 eurót tett ki.
Meglepő módon a Corriere delle Sera rájött, hogy 2012-ben viszonylag könnyű volt a bevándorlóknak folyamatosan aláírni a szerződést, ellentétben az olaszokkal (39 százalék versus 17).
