Hallottál már valaha a Focas Flavio Angelo Ducas Room De Curtis Bisanzio Galliardiból?
Nem? Én is.
Pontosan ez a neve a nagyszerű és egyedülálló olasz komikusnak és rendezőnek, olasz Chaplinnek, a híres jótékonyságírónak, aki fantasztikus sorsára méltó a Dumas tollára - egy csodálatos arccal rendelkező férfi, akit egyszerűen Olaszországban hívtak - Toto.
Furcsa, hogy mi, a volt Szovjetunió lakosai, egyáltalán nem ismerjük Totót. És ha valaki tudja, akkor csak a Fernandel, a Toto filmpartnere partnerének nevéhez kapcsolódik. Furcsa, mert a Szovjetunió különleges szeretettel bírt Olaszország ellen, emlékezzünk legalább a chelentanomániára.
Igen, és a filmek jó fordításai Toto részvételével (és rengeteg szerepet játszott a moziban és a színházban), sajnos nem. Valójában ahhoz, hogy Toto játssza az intézet legalább egytizedét, Arkadi Raikin skálájának legnagyobb képregény tehetségének kell lennie.
Tudod, előfordul, hogy ha egyszer meglát valamit, akkor nem talál erőt ahhoz, hogy elszakadjon tőle. Tehát velem történt.
Úgy döntöttem, hogy cannelloni-t főzök ricottával és spenóttal. És hogy nem unatkozom, bekapcsoltam a tévét. Amit láttam, arra késztettem, hogy felülvizsgáljam a kulináris felhasználásom azonnali terveit. Láttam egy játékot, amely szó szerint a képernyőre szegezte a képernyőt. Egy őrült, példátlan karizmájú kisfiú játszott úgy, hogy csak akkor ébredtem fel, amikor a film véget ért. Nem, nem játszottam! Minden erejében él, élve örömmel és örömmel, nagylelkűen megosztotta azokat a közönséggel.
Toto volt.
Szeretett Dél-Olaszországban, vagy inkább Nápolyban, Toto szülővárosában őt nemcsak tiszteletben tartják és tiszteletben tartják, hanem valóban imádják is, annak ellenére, hogy Toto körülbelül 50 éve nem él. A nápolyi idős emberek nagy örömmel mutatják meg azokat az útvonalakat, melyeket Toto szeretett sétálni, éttermeket, ahol barátaival vacsorázott, bárokat, házakat, ahol járt.
Például, ha végigmegy az egész fényűző, sőt kissé pompás nápolyi töltésen, áthalad az összes szállodán, akkor közvetlenül a mólón megy a híres Zi Tereza étterembe. Az egyik helyiek szükségszerűen, mintha véletlenül, szándékosan véletlenül mondanák, azt mondják, igen, ő szeretett itt Toto-ban ülni, és milyen nagylelkű volt, Signora.
Ülhet egy asztalhoz, megrendelheti az egyik lágy, vanília illatú, mégis meleg zeppillát, amelyek csak tudják, hogyan kell elkészíteni Nápolyt, egy csésze kávét, és elképzelni ezt a zajos, kicsit őrült és annyira különböző Nápolyot, mint amilyen lehet 50 vagy 70 évvel ezelőtt, mint például filmekben Toto-val.
Valójában csak a karakterek jelmezeit kell megváltoztatnia, mert a nápolyi főíz nem szűnt meg. Városi színház, amelyben minden megtalálható: ragyogás és szegénység, kifinomultság és egyszerűség, őszinteség és csalás. De Nápolyról egy kicsit később ...
Toto - A nápolyi legenda például azt mondja, hogy Toto, már egy híres és gazdag színész emlékezett szegényedett gyermekkorára, és titokban pénzt helyezett a szegényeknek a ház küszöb alatt, számos utazás során nagylelkűen osztotta el lírokat.
Toto sorsa elképesztő. Anyja, egy szegény nápolyi, beleszeretett a nemes Marquise de Curtis-ba. Ennek a szeretetnek a gyümölcse Antonio, Toto volt, ahogy később hívták. A márki felismerte apaságát, amikor Toto már 20 éves volt. Aztán kezdődött gyors és ragyogó karrierje. Több tucat film, előadás, kiadott versgyűjtemény, dalszerzés. Úgy tűnik, hogy mindaz, amit Toto könnyű keze megérintett, valamilyen különleges létezési örömtől kezdte ragyogni, az olasz könnyedség és irónia mindent ragyog.
És bármilyen nápolyi könyv összeomlásakor biztosan találkozik egy fényűzően kiadott Toto életrajzi könyvvel, amelyen fülek és fényképek találhatók, valamint emléktárgyakkal emlékezetes arcát kissé szomorú mosollyal ábrázoló képpel, mint minden komikus.
"A közvélemény-kutatás azon téves feltevésen alapul, hogy a közvélemény véleménye áll" - mondta Toto.
De a mi esetünkben a Totoval kapcsolatos közvélemény egyhangú. Taps! Bravó!
